Környezetvédelmi nap

2020.07.18-án harmadik alkalommal került lebonyolításra az Agria Szabadidő Egyesület saját kezelésű vízterületén (Szúcs, Jóléti-tó), a környezetvédelmi nap. A közösségi munkára mintegy 20 fős, lelkes csapat gyűlt össze az egyesület tagjai és Szúcs község önkormányzata által biztosított segítők részvételével. Az időjárás kezdetben nem fogadta kegyeibe az önkénteseket, esős időben, töretlen lelkesedéssel kezdődött meg a környezet alakítása. A horgásztó és környezete óráról órára szépült, a tóban található jelentős mennyiségű gyökerező- és úszó hínár mennyisége folyamatosan csökkent és délutánra a Nap is kisütött. Kora délután elkészült az egyesület által biztosított ebéd, melyet jóízűen fogyasztottak el a résztvevők. Az elvégzett munka hasznosságát a tó jelenlegi látványa is bizonyítja. Az eddigi és a jövőbeni erőfeszítések egy szép, kulturált környezetet biztosíthatnak a pihenni és kikapcsolódni vágyók számára. A feladatok azonban nem értek véget, folytatjuk a megkezdett munkát.

Ezúton jelezzük tagságunk és az érdeklődők számára, hogy a soron következő közösségi környezetvédelmi nap 2020. augusztus 1.-èn kerül lebonyolításra Szúcs községben, ahová ismételten várjuk a jelentkezőket az agriaszabadidoegyesulet@gmail.com címen, vagy személyesen a Horgász Egyesületek Heves Megyei Szövetsége irodájában (Eger, Mátyás Király út). Tisztelettel köszönjük a lebonyolításhoz nyújtott támogatást az Egri Csőszer Bt-nek valamint minden lelkes tagtársunknak és hozzátartozóiknak.

Üdvözlettel:
Az Agria Szabadidő Egyesület vezetősége

116423956_1030167950753023_7092296780343830824_n

kép 1 / 15

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük